Mi az a medIMAtáció?
Hosszú évek óta dédelgettem azt az álmot, hogy elkészítsek egy meditatív stílusú albumot. Bár korábban már alkottam elektronikus zenei lemezeket és zongoraműveket, de mindig is vonzott a meditációs zene világa. 2020-ig nem mertem belevágni. Most pedig eljött az ideje, hogy megosszam veletek legkülönlegesebb projektemet: a medIMAtációt.
Az utolsó lökést egy személyes mélypont adta meg számomra, ami minden
ember életében előfordul. Ebben a válságos
időszakban az Istent kerestem, és imáim és csendes gondolataim során rá is
találtam. Ekkor jött az üzenet, hogy készítsek egy olyan meditatív albumot,
amely a zene által gyógyítja a hallgatót. Így született meg az ötlet, hogy
olyan zenét hozzak létre, amelyben az ember elmélyedhet gondolataiban, imáiban,
és meghallhatja Isten üzenetét. Ezért is neveztem el az albumot
medIMAtáció-nak, ahol a zenei műfaj meditatív, de lehetőséget ad az imára, mert
az ima a legnagyobb kapocs az ember és Isten között.
A medIMAtáció – Szöveges meditáció című lemezem, olyan elemekből épül fel, melyek a lelki elmélyülés és a zene varázslatát egyesítik. Dr. Magyar Lóránt bölcs és mély gondolatai, Dányi Krisztián kellemes hangja és varázslatos zenei világom egyesül ezen az albumon, hogy elkalauzoljanak benneteket egy különleges lelki és zenei utazásra. Kívánok kellemes zenehallgatást, és remélem, hogy ez az album segíteni
fog az elmélyülésben,
valamint a belső béke
megtalálásában!
BEMUTATKOZNAK AZ ALKOTÓK:
Vidóczy-Lövey János
Zeneszerző, producer, tanár
Már évek óta foglalkozom elektronikus zene és zongoraművek komponálásával. A múltban olyan zenekarokban tevékenykedtem,
mint a Vidóczy Electric Project és a Future Rhapsody, ahol magam készítettem a zenéket, de együttműködtem zenésztársaimmal, akik
dalszövegekkel, énekkel és hangszeres szólókkal egészítették ki a műveket.
2020 óta egyre több időt szenteltem saját szóló zenei projekteknek, és most eljött az ideje, hogy megosszam az eredményeimet a nagyközönséggel is. Az egyik legújabb alkotásom a meditációs/relaxációs zene területén való tevékenység, amivel egy új műfaj képviselőjévé váltam. Célom, hogy zenéim révén az emberek pihenjenek, gyógyuljanak, és rátaláljanak önmagukra az élet zajában. Erre a célra szolgál az új meditációs zenei anyagom, amit részletesen leírok lejjebb és a webshopban is megvásárolható.
Dr. Magyar Lóránt
Orvos, mentálhigiénés szakember, állandó diakónus
Orvosi, mentálhigiénés és teológiai diplomával rendelkező, integratív szemléletű szakember: nemzetközi - pszichológiai és motivációs - előadó – tréner, orvos és lelkész, aki kiváló egyensúlyban tarja az emberi, tudományos, üzleti és spirituális értékeket. Tanulmányait Újvidéken, Budapesten, Szegeden, Belgrádban és Zágrábban végezte. Dolgozott orvosként pszichiátriai osztályon, tanárként általános és szakközépiskolákban, az SZTE BTK Pszichológiai Intézetének oktatójaként, plébániai segédlelkészként, vezető üzletkötőként, valamint orvosi műszerforgalmazó cég országos szakmai igazgatójaként. Vajdaság "mentálgurujának" nevezett szakember, aki:
Rendszeres vendége és interjúalanya több TV és rádiócsatornának.
Létrehozója és műsorvezetője az "Élj vidáman" és a "Lélekkalauz" c. népszerű rádióműsoroknak.
Szerzője a MÉGIS legyél Győztes! c. életvezetési és motivációs könyvnek, mely vidám és gazdagon illusztrál jellegénél fogva fiataloknak is tetszetős.
15 önálló tanfolyam és tréning kidolgozója, az életrendezés, önfejlesztés és szervezetfejlesztés különböző területein- rendszeresen tart vállalati, közösségépítő és szervezetfejlesztő tréningeket, műhelymunkákat.
Éveken keresztül foglalkozott a fiatalok jövőképének és motivációjának fejlesztésével iskolák, kollégiumok és különböző szervezetek bevonásával.
Küldetése az ember személyi fejlődésének kibontakozásának elősegítése, elsősorban az érzelmi állóképesség, a szakmai identitás és a küldetéstudat területén. Valamint az egyéni és szervezeti változás támogatása, az "újratervezés - újraindítás" jegyében.
Dányi Krisztián
Színész
Marton László osztályában végzett a Színművészeti Főiskolán (ma már egyetem), 1997-ben.
A Pesti Színházban kezdte karrierjét, mint Maugli, Dés-Geszti musical-jében a Dzsungel könyvében, 1996-ban. 1997-től 2002-ig a kaposvári Csiky Gergely színház társulatában tanulta ki igazán a szakmát, hogy visszatérve Pestre azt ott kamatoztathassa. 2015-ben az évad színészének választotta a Karinthy Színház közönsége. Sokat foglalkoztatják a szinkron stúdiók is, az internetes szinkron adatbázisban, rengeteg munkája nyomon követhető. Jelenleg a Déryné társulat tagja.
A színház és a szinkron mellett még jut idő a családra is; kisfia, Dányi Bence és felesége Nemedi-Varga Tímea, aki szinten szakmabeli színésznő. A pihenést a vízparton tölti, horgászattal vagy/és vitorlázással.